Még a kevésbé filozofikus alkatokat is arra biztatom, hogy olvassák el a most következő cikket. Ígérem, más színben fogják látni az egész folyamatot. Hosszú távon ebből az következik, hogy érettebb munkákat fogunk letenni az asztalra.

Gondoljunk arra, hogy a 15. századi hajóskapitányok is különb teljesítményre lettek képesek, miután megbarátkoztak a gondolattal, hogy a Föld gömbölyű. Az alapvető állításom az, hogy a mixing kommunikáció. Nem csak arról van szó, hogy összearányozom a véletlenszerűen egymáshoz csapott hangszereket. Kommunikáció alatt azt értem, hogy a mixinget végző embernek van mondanivalója a zenehallgatók felé. A közlendő információt művészi alkotásba csomagoljuk: a hangsávokból zenei világot teremtünk. Művészi konstrukciót hozunk létre a DAW-unk és a pluginek kínálta eszközökkel. A hangerőarányokkal, a panorámázással, az EQ-kkal és még folytathatnám. Sajnos ez messze áll az itthon legelterjedtebb produkciós gyakorlattól, amikor a zeneírók egy kalap alatt akarnak mindent megoldani a hangszereléstől a masteringig. Nem csoda, hogy így nem készülnek világszínvonalú produkciók.

A legfontosabb tanács, hogy válasszuk szét a zenekészítés folyamatait. A zeneszerzést és hangszerelést a mixingtől és a folyamat végén zajló masteringtől. Ne akarjunk mindent egyszerre megoldani! A zenénk, ha igazi értéket szeretnénk teremteni, ennél sokkal többet érdemel.

Az első fázist (zeneszerzés, hangszerelés) ma egyszerűen produceri folyamatnak szoktunk nevezni (az angolszász szakirodalomban recording). Ha nem csak szintetizátorokkal és hangmintákkal dolgozunk, akkor ez kiegészül az élőben feljátszott hangszerek felvételével. Alapvetően azt határozzuk meg, hogy mikor szólaljanak meg a hangszerek és milyen hangszínen. Általában a rögzített hangszerek mellett virtuális szintetizátorokkal, hangmintakönyvtárakkal és a rendelkezésre álló effektekkel dolgozunk. Ez legtöbbször félreértésre ad okot, mert effektek terén az eszköztár megegyezik a mixing folyamatáéval. Ne feledjük, más szempontok vezérelnek az egyik és a másik folyamatnál. A produceri szakaszban elsősorban a végleges hangszínek kialakítására törekszünk, tehát ugyanúgy, de más hozzáállással használjuk az effekteket, mint mixingnél.

A mixing szakaszban az a feladatunk, hogy az adott hangszerek sokaságát művészi igényű, koherens egésszé varázsoljuk, ezáltal zenei világot teremtsünk: azt az illúziót, hogy a hangszerek egy imaginárius zenei előadás lenyomatai. Hasonló eszközparkkal dolgozunk, mint a hangszerelésnél, de itt már arra koncentrálunk, hogy művészi szinten teremtsünk zenei egységet. Technikai oldalról megközelítve minden eszközünkkel arra törekszünk, hogy megvalósítsuk a Glue funkciót. Erre ideálisak pl. a párhuzamos processzálással használt reverbek, delay-ek, modulációs effektek, egyszerre több hangszerre alkalmazva. Illúzióteremtő eszközök a master és összetartozó hangszerek Submix sávon használt kompresszorok is.

Az ideálisan megszólaló zenei előadás illúzióját kell megteremteni. Minden hangszernek meg kell legyen a helye a képzeletbeli színpadon, panorámában és frekvenciában nem zavarhatják egymást, koherenciát kell kialakítani közöttük. Meg kell határozni minden dalrészben, hogy ki a főszereplő, a mellékszereplők között pedig jól definiált hierarchiát kell kialakítani. Például butaság a gitárszólót és az éneket ugyanabba a dalrészletbe időzíteni. Ugye mennyire más nézőpont, mint a produceri szakasz? Ezért is érdemes külön projektként kezelni a két folyamatot.

Mixingben már csak kiexportált hangsávokkal dolgozzunk! A külföldi példák alapján nem túlzás azt tanácsolnom, hogy külön szoftverben hangszereljünk és keverjünk. Az Ableton, FL Studio, Logic, Cubase nagyon jó a produceri folyamatok ellátására, a Pro Tools pedig a legideálisabb mixingre.

Történetileg ez úgy alakult ki, hogy az ötvenes évekig, vagyis a többsávos rögzítési technika elterjedéséig nincs értelme maihoz hasonló mixingről beszélni. Az automatizálás lehetőségével kecsegtető, nagy méretű keverőpultok elterjedéséig társas tevékenység volt a keverés, legtöbbször a hangmérnök mellett a producer, és a zenekar tagjai is részt vettek (összesen kb. 3-8 ember). A folyamatot addig ismételték, amíg be nem állították a tökéletes arányokat. Valójában a mixing a hangszeres játékkal egyenértékű művészi előadásnak számított. A számítógéppel vezérelhető keverőpultok elterjedésével magányos tevékenységgé vált a mixing. Ekkor kezdett kialakulni a máig tartó gyakorlat: a keverést külön szakember végzi, a producer művészi intencióval együtt állítja elő a végső produktumot. Ma annyiban módosult ez a gyakorlat, hogy kisebb költségvetésű produkcióknál a producer végzi a mixinget is.

Végül az a tanácsom, hogy ha nemcsak baráti vállveregetésre hajtunk, hanem versenyképes zenére, akkor nincs értelme otthoni masteringgel kísérletezni. Bízzuk szakemberre!