A fiatal hangmérnökök és producerek, vagyis a mai generáció tagjai el sem tudják képzelni azt a világot, amikor még nem léteztek vagy gyerekcipőben jártak a vintage modellezésű pluginek. Egy ősrégi, digitális környezetben elsüthető trükkről lesz szó, amit az analóg világban szocializálódott, de ma is aktívan tevékenykedő hangmérnök és producer generáció fejlesztett ki.

Azoknak, akik szalagos magnók, nagyméretű keverőpultok és nagy rakás outboard árnyékában tanulták ki a szakmát, bizonyítottan másként működik a hallásuk, mint a számítógép mellett felnövő ifjú titánoknak. Ez alatt nem azt a buta közhelyet szeretném erősíteni, hogy az analóg világ és a tompa hangzás közé egyenlőségjelet kéne tenni. A szóban forgó módszer mögötti gondolat azon a rém egyszerű megfigyelésen alapul, hogy ma az egekig magasztalt legendás vasak pont úgy színezik a hangot, hogy azt kellemes hallgatni hosszú távon. (Többször kaptam azt a kritikát, hogy tompák a mixeim, de hosszú távon az idő bebizonyította, hogy a túl harsány hangzás gyorsan kifárasztja a hallgatóság érzékszerveit.) A meleg, analóg hangzás és a tompa hangzás tehát nem ugyanaz, azonban minden kritikának van némi igazságalapja.

Vizsgáljuk meg részletesen! A digitális összegzésre és a számítógépes processzorokra egyaránt jellemző, ha nem vintage modellezésű algoritmusokról beszélünk, hogy a válaszgörbéjük közel lineáris, azaz nem színezik a hangot, nem dúsítják a felharmonikusakat. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy ha nem hangszerelünk elég körültekintően, vagyis csak digitális mintákból és számítógépes szintetizátorok segítségével hangszerelünk, akkor gyorsan eljön az a pont, hogy túl sok magas frekvencia torlódott fel a zenénkben. Főként a 12 kHz feletti tartományra gondolok.
Mindezzel szemben a szalagos magnók, a keverőpultok és a külső effektek, legyen szó akár kompresszorokról, EQ-król, zengetőkről, stb., mind kellemesen színezik a zenei anyagot. A szóban forgó színezés rendkívül komplex jelenség, nagyjából annyit tesz, hogy ezeknek a masináknak válaszgörbéik vannak: a bemenő és kimenő jel frekvenciája kisebb-nagyobb mértékben eltér. Úgy írhatjuk körül, hogy lágyabb, melegebb lesz a hangzás, kellő felharmonikusdúsulással és magasveszteséggel. Ne tessék megijedni, a magasveszteség nem egyértelműen negatív dolog: utalni szeretnék arra, hogy az idő haladtával a magas tartományban egyre szűkül a befogadható tartomány. 17 éves korunkban, míg vidáman halljuk a 18 kHz-et, addig 50 esztendősen, ha óvtuk a hallásunkat, szerencsés esetben még halljuk a 15 kHz-et.

Ne gondoljuk, hogy az analóg berendezések aránytalanul megeszik a magasakat! Sokkal inkább olyan a hatásuk, mintha magasvágó szűrőt alkalmaztunk volna, vagyis csak a magas tartomány legharsányabb részétől szabadítanak meg, egy oktávval mélyebben pedig gazdagítják a hangzást. 18 kHz helyett gazdag 8-9000 Hz-et kapunk. Pszichoakusztikai kutatások alátámasztják, hogy hosszú távon a nagyon magasak fárasztanak, míg a magas tartomány közepét, mondjuk 12 kHz körül, kifejezetten élvezetesnek találjuk.

A 20-30 évvel ezelőtt szocializálódott generáció ezt a nyílt titkot alkalmazta akkor is, amikor digitális tartományban kezdett el tevékenykedni. Akkoriban még, hangsúlyozom, egyáltalán nem voltunk elkényeztetve analóg modellezésű processzorokkal. A korabeli termékek primitívek voltak.
A szakemberek hozzá voltak szokva a az analóg berendezések hangzásához, és a digitális világban is pont ezt keresték. Az első és legkézenfekvőbb megoldás, vagyis a nyílt titok manifesztációja az volt, hogy a legtöbb sávon ízlés szerint 12 db per oktávos Low pass görbével szűrték a nagyon magasakat. Azért az említett meredekség, mert az utánozta leginkább a múltban megszokott hangzást. Tehát tetszőleges digitális EQ a tárgyalt beállítások mellett pont úgy vágta le a legmagasabb tartományt, mint a legtöbb analóg processzor.

Amennyiben még precízebben szeretnénk emulálni a szóban forgó berendezéseket, akkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ha mondjuk 12-14 kHz körül kezdünk vágni, akkor enyhén, 1-3 dB-lel emeltünk 8-10 kHz körül. Más szavakkal levágtuk a harsány legmagasabb tartományt, cserébe mélyebben emeltünk egy kicsit. Az utolsó lépéssel kizárhatjuk azt a lehetőséget, hogy tompa hangzást kapjunk. Ha jobban belegondolunk, a szalagos magnók és a keverőpultok pont ezt csinálják a zenei anyagokkal. Folytathatnám a sort a csöves kompresszorokkal és preampokkal, valamint a tranzisztoros és transzformátoros áramkörökkel. Egy szó, mint száz, az analóg áramkörök a fentiekben tárgyalt módon bánnak a magasakkal.

Az idősebb hangmérnök generáció tagjai, még ha Pro Tools vagy más DAW segítségével kevernek is, hamisíthatatlanul analóg hangzást teremtenek, leginkább a magasvágások miatt. Nem egyszer velem is előfordult, hogy megdicsérték a mixeimet, hogy milyen jól szólnak, és biztosan azért, mert használtam az analóg eszközparkomat. Az igazság az volt, hogy csak a Waves REQ magasvágását alkalmaztam a legtöbb csatornán. Értsük meg, hogy analóg hangzású mixet készíteni leginkább attitűd, és nem eszköz kérdése!