A Hogyan növeljük sztereóterünket című cikkemben felvázoltam egy amerikai zenevizualizációs koncepciót, amely három dimenziót különböztet meg. Az első dimenzió a mély-magas, a második a jobb–bal, a harmadik a közel-távol tengelye. Azzal is foglalkoztunk, hogy milyen technikákkal lehet kitölteni a keverés során a második és a harmadik tengelyt.

Most olyan elfeledett praktikákat fogunk feleleveníteni, amellyel az első tengely, vagyis a frekvenciatartomány határait tágíthatjuk. Nem ismeretlen az a pszichoakusztikai tény, amely szerint az emberi fül számára a fehér zaj a legmegnyugtatóbb, és ezt tudjuk leghosszabb távon hallgatni.

Ebből következik, hogy ha valamilyen formában megpróbáljuk közelíteni a zenénk hangképét a fehér zajhoz, akkor rossz úton nem járhatunk. A fehér zaj definícióját megfogalmazhatjuk úgy is, mint minden frekvencia egyenlő mértékű jelenlétét. A frekvenciavizualizáció szoftveren ezért viszonylagosan közelíteni kell az egyeneshez. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan vitatják ezt az elképzelést, de a tapasztalatom alapján nem áll messze a valóságtól.

Keverés során, ha csak a frekvenciatartományra koncentrálunk, két jól elkülöníthető feladatunk van. Az első, hogy rendet rakjunk a középtartományban. Ezzel most itt nem foglalkozunk, annál inkább a második teendővel, azaz hogy szólaltassuk meg az emberi fül számára érzékelhető legmélyebb és legmagasabb oktávot. Más szavakkal ne hiányozzanak a mixünkből a legmélyebb és legmagasabb frekvenciatartományok.

Régen elfeledett, de újból felfedezett technikákról szeretnék beszélni. Kivétel nélkül mindegyik párhuzamos processzálás. A legtöbb még a 70-es években született, amikor nagy formátumú keverőpultokon készültek a zenék. A berendezések száma véges volt, ezért volt mindennapi praktika a párhuzamos használat. A legelterjedtebb mutatvány az volt, amikor mono Pultec hangszínszabályozó volt Send-return módon bekötve. Ha tehetősebb volt a stúdió, akkor kettő is. Az egyiken 60 Herznél volt maximálisra tekerve az emelés. A másiknál 12 kHz-nél volt szintén maximumra állítva az emelés. Minden hangsávunkat elküldhettük erre a két Send-return csatornára. Az egyik megvastagította a mélyeket, míg a másik sáv a magasakat tette hozzá a mixünkhöz. Az első körbe például a lábdobot és a basszust volt érdemes elküldeni, meg a mélyebb szintetizátorhangokat, a másik körnél pedig az énektől kezdve, a gitárokon keresztül a magasabb fekvésű szintetizátorokig mindent beleirányíthattunk.

Ha valamivel modernebb hangzásra törekszünk, akkor mondjuk a Pultec EQ helyett a Maag EQ4-ját ajánlom kipróbálásra.

Szintén elfeledett praktika, amikor ugyanilyen Send-return körre Aphex Aural Excitert kötünk. Ez a processzor a hangosságérzetért felelős középmagasakat dúsítja. Olyan sávokon érdemes használni, amelyeket ki szeretnénk emelni a zenéből. A 80-as években gyakorlatilag nem készült gitár- és énekkeverés ennek a processzornak a használata nélkül.

Újabb, de hasonló elven működő trükk, amikor párhuzamosan van kötve az SPL Transient Designere, és az Attack maximumra, a Sustain pedig minimumra van tekerve. Szintén a főszereplőnek szánt sávokat érdemes elküldeni ebbe a láncba, így külön hangsúlyoztatjuk a tranzienseiket. Szintén középmagas, koppanó frekvenciák kerülnek dúsításra.