Controller books
Hírfolyam RSS
Szűrés: DrumIt - saját mintákkal használható elektronikus dobszett | Az összes hír

Az elektronikus dobszettek mindig is üde színfoltját képezték a hibrid hangszereknek. Az újonnan debütáló termékek között csemegézve bukkantunk rá a svéd gyártó érdekfeszítő megjelenésű, DrumIt névre hallgató eszközére.

Már első blikkre meglehetősen extravagáns hangszerrel van dolgunk. A 2Box új eszköze kiválóan ötvözi a haladó digitális technikákat a klasszikus dobolás élményével. Habár az elektronikus dobszett ideája már nem tekinthető újdonságnak, a dobszettre USB-n letölthető saját mintákkal való munka már igencsak újító szellemű elképzelés.

Nos, a 2Box DrumIt pont ezzel kíván kedveskedni a potenciális felhasználóknak - segítségével a klasszikus dobszettekhez hasonló felállásban játszhatjuk fel dobsávjainkat, azzal a különbséggel, hogy a hangzás feletti teljes kontrollal rendelkezünk, így a szetthez járó professzionálisan kivitelezett hangok mellett saját mintáinkat is használhatjuk.

Ez a lehetőség teszi teljesen egyénivé a DrumItet. USB-n keresztül nyílik lehetőségünk a dobszett hangok kezelésére. A Macen és Windows-on egyaránt futó editor felület segítségével a gyári kitek közül is kedvünkre válogathatunk, melyek 44.1 KHz/24 bit-es felbontásúak, és multisample formátumban rögzítették őket professzionális körülmények között. Összesen 100 multisample kit áll rendelkezésre.

Maga az eszköz összesen tíz trigger bemenetettel rendelkezik, melyekhez padok vagy akusztikus dob triggerek csatlakoztathatók. A dobagy lehetővé teszi az alap kivitelű 5 részes dobszett mellett akár más trigger források használatát is. A pergő és tom padok két zónára, míg a cintányér padok összesen három zónára oszthatók. Külön érdekesség, hogy a DrumIt padjait használhatjuk saját dob membránunkkal is, melynek cseréje a hagyományos dobszettekkel teljesen megegyező módon történik. A hi-hat felületek fizikai megvalósítása is a valós dobszettekhez hasonló.

Látványra az eszköz erőteljes cyber-beütéssel lett megáldva - a fehér/narancs kombó egyértelművé teszi, hogy nem egy hétköznapi szettel van dolgunk. Az eszköz fő erőssége az USB-n való számítógépes együttműködés, melynek jóvoltából nem csupán a fentebb említett gyári kitekkel dolgozhatunk, hanem könnyedén létrehozhatjuk saját multisample alapú dobkitjeinket, száz százalékig saját mintákkal (.wav, .aiff és .rex formátumok). A DrumIt 4 GB-os flash memóriával rendelkezik, mely az USB csatlakozás létrejöttekor önálló meghajtóként engedi láttatni magát számítógépünkön.

Gondoljunk csak bele, milyen kézreálló megoldást jelent ez például abban az esetben, ha egy konkrét dob sound-ra vágyunk, melynek elemeit adott esetben lehetőségünk nyílik rögzíteni például egy stúdióban, jó körülmények között. Az így kapott mintákkal később a DrumIt segítségével kedvünkre dobolhatunk anélkül, hogy a szóban forgó stúdióban súlyos összegekért bérelnénk a feljátszó termet. Nyilvánvaló, hogy egy minta alapú digitális dobszett nem nyújtja teljesen azt a feelinget, amit egy valós eszköztől várnánk, de a haladó technológiának hála egészen jó eredményeket kaphatunk egy ilyen setup-pal is. Nem beszélve arról az esetről, amikor nem a száz százalékig valósághű megszólalás a cél, hanem a kísérletező hozzáállást szeretnénk érvényesíteni. Senki nem írta ugyanis elő, hogy kizárólag dob mintákat alkalmazhatunk, tehát a kreativitást tekintve a határ a csillagos ég.

További információk a gyártó: oldalán.

« Vissza
x

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy időben értesülj híreinkről és legújabb kiadványainkról!

x

Köszönjük, hogy feliratkoztál hírlevelünkre.

x

Hiba! Kérlek helyes email címet adj meg!