Ez a cikk szorosan kapcsolódik az előző heti, Hogyan növeljük sztereóterünket? című írásomhoz. A cikk elején felvázoltam azt az amerikai koncepciót, amely szerint a zenének három dimenzióját különböztetjük meg. Az első a mély-magas frekvenciákat jelenti, a második a jobb-bal tengely a hangfalak által kifeszített képzeletbeli térben, míg a harmadik tengely a közel és a távol.

A múlt heti okfejtésben főleg arról elmélkedtünk, hogy a második dimenziót hogyan tudjuk minél sikeresebben kihasználni: a sztereótér szélesítésére alkalmas praktikákat mutattam be. Most a harmadik dimenzióról fogunk beszélni részletesen.

Amikor arra kérnek, hogy értékeljek egy keverést, az esetek nagy százalékában a kritikám az, hogy "kétdimenziósnak", laposnak érzem a szerzeményt. Klausztrofóbiás érzés fog el.
Egész pontosan úgy értem, hogy nem érzem a zenében a mélységet. Nincsenek konkrét távolságok. Minden egyforma távolságra van tőlem, a hallgatótól. Nincs térélményem, és ez nagyon természetellenes. Az emberi fül nagyon érzékeny a megszólaló hangok környezetére. Fogalmazhatnék úgy is, hogy az emberi érzékelés számára nincs zenei információ térélmény nélkül. Például nem csak egy zongorahangot hallunk, hanem azt is, hogy konkrétan hol szólal meg a zongora: egy hálószobában, klubban, koncertteremben stb.

Amennyiben a mixünk nem tartalmaz valódi térélményt, úgy lapos lesz, unalmas és természetellenes. Ne értsük félre a dolgot, nem azt mondom, hogy ész nélkül használjunk zengetőket és késleltetőket, mert ebben az esetben meg mosott és érthetetlen lesz a zenénk. Mérnöki pontossággal kell megtervezni és megvalósítani a zenénk térbeli megszólalásának az illúzióját. Például az egy életképes koncepció, ha a dobok egy kisebb szobában szólnak, a gitárok egy klubban, míg az ének közel hozzánk, egy koncertteremben.

Az illúzió megteremtésének első lépése az, hogy megteremtjük a mélység érzetét, azaz, hogy mi van közel és mi távol.

Nagyon egyszerű megfigyelésen alapul a felvázolt koncepció.
Ha valami közel van hozzánk, akkor kiegyensúlyozott a hangkép, a valósághoz hasonló arányban hallunk mélyeket, közepeket, magasakat. Főként a direkt hangot halljuk és nagyon kevés visszaverődést, vagyis alig hallható a terem hangja.
Amennyiben távol van tőlünk a hangforrás, akkor a magas frekvenciák elmosódnak és elvesznek, az egész hangkép a mélyek irányába tolódik el. Kevesebb tompa, direkt hangot hallunk és sok visszaverődést, vagyis a terem hangja már jelentős.
Mértéke a távolságtól függ. Ennek tükrében, ha valamit közelinek szeretnénk megszólaltatni, akkor kiegyensúlyozott a frekvenciamenete és nagyon kis mértékben keverünk hozzá reverbet vagy Delayt.
Ha abban vagyunk érdekeltek, hogy a hangszer távol helyezkedjen el, akkor alig hallunk direkt hangot, ami tompa és búgós, valamint jelentős mértékben van jelen a visszaverődések halmaza.

Mindenkinek jó kísérletezést kívánok!