Az amerikai felfogás szerint a zenének három dimenziója van.

Az első a fent és a lent közötti tengelyen helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy a mély hangok vannak lent, a középfrekvenciák középen, a magas hangok pedig fenn a magasban. A második dimenzió a bal-jobb tengely. Egyszerű belátni, hogy amit jobbra vagy balra panorámázunk, az jobb vagy bal oldalon helyezkedik el, középen pedig a lábdobnak, pergőnek, basszusnak és éneknek kell elhelyezkednie. A harmadik dimenzió, ami a legnehezebben felfogható, a közel és a távol, vagyis hogy mennyire van közel a hallgatóhoz a térben a hangszer. A legtöbb popslágerben az ének az arcunkba szól, míg a padszerű, hosszú hang távol helyezkedik el.

Ez a tengerentúli koncepció érdekes vizualizációja a két hangfal által kifeszített sztereótérnek.
Amiről most beszélni fogok, az legalább 25-35 éves keverési technikák áthelyezése modern környezetbe, modern alatt pedig egyértelműen egy DAW-szoftver virtuális keverőjét értem.

Ne legyintsünk, hogy "én már ismerem a sztereótér-növelő szoftvereket"! (A Waves S1 és társaira gondolok.) Valójában nem az ilyen térszélesítő processzorokról lesz szó. Sőt, mindenkit lebeszélnék az ilyen szoftverek használatáról, vagy legalábbis önmérsékletre intenék. Ezek a processzorok veszélyesek, mint egy éles szamurájkard, ugyanis könnyen ellenfázisba küldhetjük a hangszereinket.

Sokkal egyszerűbb praktikákat osztok meg.

A digitális felvételi technika elterjedése előtt általában a felvételek egy mikrofonnal történtek, vagyis a hangforrás mono volt, és ezt kellett elhelyezni a sztereótérben. A legtöbb korabeli processzor ezért arra volt kialakítva, hogy mono forrásokat sztereósítsanak. Mindegyik technika párhuzamos processzálás, azaz Send-return módon történik a processzálás.

Elsőként a zengető Early Reflection motorját használjuk.
Például a Waves Rverb alkalmas erre a feladatra.
Gyakorlatilag kikapcsoljuk vagy radikálisan halkítjuk a hosszú lecsengés képzését, és csak a zengetés első 20 ms-át használjuk. Ezzel azt érjük el, hogy egy elképesztően kis helyiség reflexióival gazdagítjuk a hangot, ezáltal pedig sztereóinformációt is kap, és könnyebben gyúrható össze más hangszerekkel. A praktika az, hogy a legtöbb hangszert elküldték erre a párhuzamos láncra, egyéni ízlésnek megfelelő mértékben. Tehát az amerikai koncepció szerint gazdagítottuk a második és harmadik dimenziót, anélkül, hogy konkrétan hallható zengetést valósítottunk volna meg!

A másik elterjedt trükk az volt, hogy párhuzamos processzálásba kötötték a Roland Dimension D Chorusát.
Ízlésünkek megfelelő mértékben adagolva gazdagítja a hangzást, miközben konkrét Chorus hangzást nem is hallunk, hanem csak sokkal gazdagabb térélményt. Jobban definiáljuk a hangszerek elhelyezkedését a sztereótérben és a távolságot.
Hasonló effektet lehet kicsikarni a Waves MetaFlangeréből, ha Medium Chorus beállításból indulunk ki. 180 fokosra állítjuk, ha sztereómodulációt szeretnénk.
Remélem sikerült felkelteni az érdeklődést. Alakítsunk ki új technikákat, ami csak a saját keverési stílusunkra lesz jellemző!